Ahogy John W. Jamesnek és Russell Friedman megfogalmazta a Gyógyulás a gyászból című könyvben a
„Feldolgozatlan múltad meghatározza a jövődet.”.
Hiszem, hogy a feldolgozatlan gyász nem csak a jövőnkre, de a jelenünkre is nagy hatással van.
A múltbéli fájdalmak, megakadályoznak minket abban, hogy a gondolatainkat a jelenben tartsuk. Szívünk folyamatosan visszahúz minket a múlt szomorúságába, veszteségeibe, újra és újra játsszuk a hibáinkat, a történeteinket. Vagy éppen a jövőnkön aggódunk, előre vetítjük a legrosszabb forgatókönyveket, ezzel egy pillanat alatt kikerülve a jelenlegi életünkből. A múlt tapasztalatai csak akkor lehetnek a hasznunkra, ha feldolgoztuk a sokszor feldolgozhatatlant is.
Életünk során több, mint negyvenféle életesemény következhet be, melynek hatására gyászt élünk át. Ezek döntő többségével azonban sem akkor, sem a későbbiekben nem foglalkozunk. Egy részről sokszor nem is vagyunk azzal tisztában, hogy gyászolunk. A társadalomból rengeteg téves hiedelmet hozunk arról, hogy hogyan is kellene kezelnünk a veszteségeinket. Ilyen például az, hogy ha nem foglalkozunk egy fájdalommal, az majd magától elmúlik, vagy hogy az idő segít. Azt hisszük, hogy ha nem veszünk tudomást a gyászunkról, akkor az nincs is hatással az életünkre.
De honnan is tudhatjuk, hogy feldolgozatlan egy gyász az életünkben?
- Teljesen váratlanul ránk törnek negatív érzéseket, anélkül, hogy az okát meg tudnánk nevezni.
- Kapcsolatainkat átitatja a veszteségtől való félelem, emiatt nem merünk szeretni, inkább bezárjuk a szívünket mások előtt.
- Az elvesztett személlyel kapcsolatban, -nem csak haláleset esetén, hanem válás, szakítás, valamilyen konfliktus miatti kapcsolati szakadás esetén-, vagy csak pozitív, vagy csak negatív emlékek jutnak eszünkbe. Vagy démonizáljuk, vagy pedig szentté avatjuk a veszteségünk tárgyát.
- Nem vagyunk részei a jelenünknek. A szívünkkel és az eszünkkel többet időzünk a múlt árnyai vagy a jövő félelmei között.
- Folyamatosan „Bárcsak…” gondolatok kattognak a fejünkben. Bárcsak valamit máshogyan, másképpen, jobban tettünk, mondtunk, csináltunk vagy nem csináltunk volna.
- Sok mindent próbáltunk már tenni, de úgy érezzük semmi nem segít, nem tudjuk merre van a kiút, és hogyan juthatunk el oda.
- Nem akarunk tudomást venni a veszteségünkről, ezért kerüljük a témát. Nem osztjuk meg senkivel a gyászunkkal kapcsolatos érzéseinket és gondolatainkat. Nem szívesen beszélünk róla, vagy éppen ellenkezőleg: minden pillanatot megragadunk, hogy a veszteségünkről beszélhessünk.
- Az emlékek felidézését intenzív fájdalmas érzések, mint bűntudat, düh, harag, lelkiismeretfurdalás árnyékolják be.
- Nem tudunk kapcsolódni másokkal, elszigetelődünk másoktól.
- A lépéseinkben nincs tudatosság, csak sodródunk életünk viharain át.
Ha szeretnénk az életünk felett visszanyerni a hatalmat és egy boldogabb életért tenni, akkor egy nagyon fontos és elengedhetetlen teendőnk van. Ismerjük el a veszteségeinket és kezdjük el azok feldolgozását. Ne felejtsük el, hogy a veszteségeinkre való reagálásunkért csak mi vállalhatunk felelősséget.